Bence ep

Jávor Benedek bevinné Horváth Andrást az EP-be

Jávor Benedek PM-es EP-képviselő Horváth András egykori adóellenőr részvételével szeretne egy meghallgatást szervezni Brüsszelben.

IMG_5704-X2

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának tagja EP-meghallgatást kíván kezdeményezni az Egyesült Államok által kitiltott magyar vezető köztisztviselők ügyével kapcsolatban. Azt szeretné – közölte szerdán Strasbourgban magyar újságírókkal -, ha ezen a meghallgatáson Horváth András egykori adóellenőr, “aki annak idején a NAV-ügyet kirobbantotta”, be tudna számolni az általa feltárt információkról. 

Jávor szerint az amerikaiak által elrendelt beutazási tilalom összefüggésben állhat azokkal a korrupciós, illetve áfacsalási ügyekkel, “amelyeket a magyar nyomozati szervek az elmúlt hónapokban nem voltak hajlandóak érdemben vizsgálni”.

“Eljött az ideje annak, hogy az európai intézmények is szembenézzenek ezzel az üggyel” – mondta az EP-képviselő. Indoklása szerint nem tartható fenn egy uniós tagállamban olyan “megcáfolatlan gyanú”, miszerint az adóhatóság szemet huny egy ezer milliárd forintos nagyságrendet meghaladó áfacsalási ügy fölött. Az ügy – tette hozzá – nem csak Magyarországot érinti, hiszen a határokon átnyúlik, és szlovák, román, illetve egyéb vonatkozásai is vannak, tehát egyértelmű az európai illetékesség. Jávor Benedek “kínosnak” mondta, hogy az Egyesült Államok olyan lépést tesz egy uniós tagállammal szemben, amellyel kétségbe vonja, hogy ez az uniós tagállam “megfelel-e a korrupciómentesség elvárt minimumának”.

A magyar EP-képviselő elmondta: az európai parlamenti meghallgatás kezdeményezése mellett az Európai Bizottsághoz is kíván fordulni az ügyben. Szerinte az uniós javaslattevő-végrehajtó intézménynek arra kell törekednie, hogy – amennyiben lehetséges – oszlassanak el minden gyanút a magyar adóhatóság korrupciós érintettségének ügyében, ha pedig bebizonyosodik, hogy a NAV valóban érintett ilyen korrupciós ügyekben, akkor annak legyenek meg a következményei mind nemzeti, mind uniós szinten.

hvg.hu